Náma - A beavatás szentsége - Szvámi Tirtha

Ánanda Könyvek VII A mindenséget hangrezgés teremti és tölti be, s ennek az egyetemes hangrezgésnek a konkrét formája a Náma, Isten neve. Ez a kötet a Szent Nevek titkáról szól. Az áhítat útját járók a Szent Nevek zengésén keresztül keresik Isten társaságát, a Szent Név mantrájával dicsőítik a Legfelsőbbet, így törekszenek az üdvösségre. A Csaitanja-féle bhakti két legfontosabb lelki gyakorlata a Szent Nevek zengése és a társulás a szentekkel. Ez utóbbinak sajátos, intenzív formája a guru társaságának keresése. A guru olyan fény, aki képes másokban is világosságot gyújtani. Ennek a lelki-szellemi világosságnak a felszítása a beavatás. A beavatás jelentős lépés a lelki életben. A csatlakozás egy szellemi iskola képviselőjéhez olyan ajtókat nyit meg az ember előtt, amik addig átjárhatatlannak tűntek. Az ember lehet egy titok beavatottja, lehet bizonyos tudás vagy valamely gyakorlat beavatottja, vagy egy nagy misztérium beavatottja. Ez a misztérium pedig nem más, mint maga az élet, összes világi és égi vonatkozásával egyetemben. Ezért a mester mellé szegődés nem csupán egyetértés bizonyos elméleti kérdésekben, hanem az ember életét átformáló személyes tapasztalás, gyakorlat. Egy szellemi iskola beavatottja segítséget kap a hétköznapi életben történő eligazodáshoz, és támpontokat az előtte álló lelki távlatok felismeréséhez, megvalósításához. Ide vág a titkos tanítások egyik példázata. "Ha egy Gandhára-béli embert bekötött szemmel lakatlan vidékre hurcolnak, s otthagyják, az hiába kiáltozik minden égtáj felé: "Bekötött szemmel vezettek ide, bekötött szemmel hoztak ide!" Ám ha valaki leoldja szeméről a kötést, s elmondja neki: "Arrafelé van Gandhára, arra menj!", akkor faluról falura haladva, a bölcsektől tudakozódván hazatalál. Akinek van mestere, éppúgy tudja: "Csak addig kell itt maradnom, amíg meg nem szabadulok, akkor majd elérem a tökéletességet!"" (Csándógja-upanisad 6.14.) Aki tanítómestere áldásával az abszolút igazság közelébe kerül, ahhoz az emberhez hasonlatos, akinek szeméről már levették a kötést, s így felismerheti, melyik út vezet hazafelé. Nem arról van szó, hogy nyomban hazajut, de biztos lehet benne, hogy előbb-utóbb hazatalál. Ez a meggyőződés egyfajta üdvösség már a szamszárán belül. A beavatás nem pusztán egy bizonyos rítus követése, hanem egy lényegi átváltozás lehetősége. A beavatás révén tudatosul a növendékben az Istenhez tartozása, bekapcsolódik a lelki gyakorlatokba és megsejtheti az előtte álló örök távlatokat. Beavatásra nem annak van szüksége, aki már tökéletes, hanem annak, aki vágyik a tökéletességre, aki szeretné jobbá tenni az életét. Sokan úgy gondolják, a beavatás egy folyamat befejezése, a bölcsek azonban úgy tartják, ez egy hosszú út kezdete. Történetünk egy ifjú ember és egy idős mester találkozását beszéli el, akik más-más oldalról élik meg a beavatás szent pillanatait. Összeköti őket a hangok szentsége, a mantra, a Szent Név hite és gyakorlata és a lélektől lélekig ható bizalmas egyetértés. S hogy vajon a mester vagy a növendék útja izgalmasabb-e, azt megmutatja az élet, elbeszéli a történet.