Válogatott versek és novellák - Karinthy Frigyes
35,00 lej
Menny.:db

Válogatott versek és novellák - Karinthy Frigyes

Kívánságlistára teszem
Szerző: Karinthy Frigyes
Elérhetőség: Előjegyegyezhető
Cikkszám: 9789632761992
Hűségpontok: i
4
Kiadó: OSIRIS KIADÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
35,00 lej
Menny.:db

Leírás


Karinthy Frigyes válogatott verseinek és novelláinak gyűjteménye a kiadó diákkönyvtár-sorozatában jelent meg, a kötet a középiskolás, érettségire készülő diákokat célozza meg. Ám ami a tartalmát illeti, a könyv túlmutat a középiskolai Karinthy-anyagon, sőt szándékosan az író kevésbé ismert és ritkábban tanított műveit helyezi előtérbe. Bár a kötetben helyet kapott néhány klasszikus, valószínűleg minden irodalmi szöveggyűjteményben megtalálható mű, mint pl. az ,,Előszó" és az ,,Üzenet a palackban" című versek, valamint az ,,Én és Énke" című novella, a könyv nagyobbik részéből Karinthy kevésbé ismert oldalát ismerhetjük meg.

A Beck András által szerkesztett kötet nyújt némi ízelítőt Karinthy ,,komoly" művészetéből is. Ahogy az utószóból is kiderül, a szerkesztő szándékosan leginkább az 1930-as évek szabad verseiből és az 1910-as évek novelláiból válogatott.

A kötetben szereplő versek többsége meglehetősen hosszú, szabadon áradó mű, amelyekben Karinthy sokszor mindenféle központozást mellőz. Szinte mindegy is, hogy az író a halott nővéréről (Mindszenti litánia), a haldokló kutyájáról (Tomi) vagy éppen a saját tehetségének kihasználásáról és elvesztegetéséről ír (Számadás a tálentomról), a versek egyformán hatásosak, erőteljesek és megejtőek.

S ugyanez az erő jellemzi a kötetben szereplő novellákat is. A versek mellett (vagy után) olvasva őket néha szinte fel sem tűnik, hogy már nem verset, hanem prózát olvasunk - számos novella (mint például az ,,Északi szél" vagy az ,,Iránytű") ugyanolyan hipnotikus, különleges hangulatú és lírai, mint a már említett versek.

Összességében a kötet a bevallottan szubjektív válogatás ellenére (vagy pont emiatt) remekül alkalmas arra, hogy a segítségével újra felfedezzük Karinthyt, és kicsit többet megtudjunk róla annál, mint hogy ő írta a Tanár úr kérem és az Így írtok ti jól ismert darabjait.

Kiadó OSIRIS KIADÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
Kiadás éve 2011
ISBN 9789632761992
Oldalak 240
Súly 230 gr
Sorozat OSIRIS DIÁKKÖNYVTÁR
Borító puhatáblás, ragasztókötött
Nyelv Magyar

A viskó - Ahol a tragédia megütközik a örökkévalósággal - WM. Paul Young

89,00 lej 85,00 lej
Kívánságlistára teszem

Auschwitz, végállomás - Egy túlélő naplója a haláltáborból - Eddy de Wind

89,00 lej
Kívánságlistára teszem

Az auschwitzi bába - Anna Stuart

104,00 lej
Kívánságlistára teszem

Repülj, szitakötő! - Chiara

78,00 lej
Kívánságlistára teszem

Arab paloták szolgálója voltam - Laila Shukri

130,00 lej
Kívánságlistára teszem

A kis herceg - A. de Saint-Exupéry

40,00 lej
Kívánságlistára teszem

Az ormokon egy isten alszik - Szilvási Lajos

70,00 lej
Kívánságlistára teszem

Ünnepváró családi mesekönyv - Lélekmelengető történetek

98,00 lej
Kívánságlistára teszem

Tej és méz - Rupi Kaur

71,00 lej
Kívánságlistára teszem

Semmelweis - Az anyák megmentője - Kertész Róbert

100,00 lej
Kívánságlistára teszem

Másodvirágzás - Valérie Perrin

109,00 lej
Kívánságlistára teszem

A tanítónő - Laura Baldini

82,00 lej
Kívánságlistára teszem

Szerelem és barátság - Jane Austen

59,00 lej
Kívánságlistára teszem

El Camino - Az Út, ami hazavisz - Sándor Anikó

79,00 lej
Kívánságlistára teszem

Testvérek Auschwitzban - Egy szétválasztott magyar család igaz története 60 év hallgatás után - Malka Adler

93,00 lej
Kívánságlistára teszem

Ábel a rengetegben - Trubadúr Zsebkönyvek 21. - Tamási Áron

57,00 lej
Kívánságlistára teszem

A vasárnap koldusai - Valérie Perrin

100,00 lej
Kívánságlistára teszem

Demelza - A Poldark család 2. - Winston Graham

78,00 lej
Kívánságlistára teszem

A férjem lánya - Emma Robinson

75,00 lej
Kívánságlistára teszem

Toldi - Arany János

39,00 lej
Kívánságlistára teszem

A Mengele-lány - Veronika H. Tóth

84,00 lej
Kívánságlistára teszem

A Székely Hadosztály - Erdélyért! A magyar szabadságért! - Cey-Bert Róbert Gyula

89,00 lej 87,00 lej
Kívánságlistára teszem

Bárcsak visszajönnél - Kate Hewitt

93,00 lej
Kívánságlistára teszem

Kitelepítés - puha kötés - Visky András

89,00 lej 87,00 lej
Kívánságlistára teszem

A Pál utcai fiúk - Molnár Ferenc

64,00 lej
Kívánságlistára teszem

Vélemények

Erről a termékről még nem érkezett vélemény.
Írja meg véleményét!

Mit vettek még, akik ezt vették?

Vegyél rá bárkit bármire! - Pszichológiai titkok, amiknek segítségével bármilyen helyzetet uralhatsz! - Dr. David J. Lieberman

109,00 lej
Kívánságlistára teszem

A bél-agy kapcsolat - A testünkön belüli rejtett kommunikáció hatása hangulatunkra, döntéseinkre és egészségi állapotunkra - Emeran Mayer

98,00 lej 93,00 lej
Kívánságlistára teszem

Hogyan éheztessük ki a rákot saját testünk éheztetése nélkül - Jane McLelland

119,00 lej
Kívánságlistára teszem

Egészség Isten patikájából - Tapasztalatok gyógynövényekről és tanácsok felhasználásukhoz - Maria Treben

119,00 lej
Kívánságlistára teszem

Békés szülő, boldog gyermek - A kiabálás vége és a kapcsolatteremtés kezdete - Laura Markham

104,00 lej
Kívánságlistára teszem

Örökölt családi sebeink - Törjük meg az örökölt családmintákat, hogy felszabadítsuk életünket és szeretetünket - Vienna Pharaon

122,00 lej
Kívánságlistára teszem

A májtisztítás kézikönyve - Hogyan őrizzük meg májunk egészségét? - Rhody Lake

73,00 lej
Kívánságlistára teszem

Lelki eredetű betegségek lexikona - Jacques Martel

74,00 lej
Kívánságlistára teszem

Fogyás és az inzulinrezisztencia - Kódold újra a tested 8 nap alatt! - Rákóczi Gabi MSc

79,00 lej
Kívánságlistára teszem

Kezdők román nyelvkönyve - Letölthető hanganyaggal - Helen Davies

79,00 lej
Kívánságlistára teszem