Finis Transilvaniae - Egy hang az időből - Eva Mairovitz Massarini

"Máriaradna híres búcsújáróhely: a török időkből származó, csodatévőnek tisztelt oltárképe messze földről vonzza a jámbor zarándokokat a modern időkben is. A történelmi Erdély bejáratánál fekszik, szigorúan véve még a Partiumban, de erdélyivé avatja a kulturális közösség, a távolság és az emlékezet. Itt született 112 esztendővel ezelőtt Mairovitz Éva, aki Eva Massarani néven elismert festőművészként aratott sikert a szépmesterségek klasszikus földjén, Itáliában.
A cím költői, mert a kötet nem magáról Erdélyről, a "kishaza" 20. századi történelmi sorsfordulóiról szól. Éva asszony a személyes élettörténetét meséli el az emberiség egyik legsötétebb konfliktusokkal teli századából. De a számvetés pillanataiban fölbukkan a metaforikus párhuzam egyfelől az egyéni sors, másfelől a lélek és a szív rejtekében mindig is ott élő szülőföld, a "magyar Erdély" történelmi katasztrófája között.
Művészi és emberi érzékenység, lenyűgöző intelligencia és megindító bölcsesség sugárzik e memoár lapjairól. A szöveget a Radnáról Bécsen, Budapesten át Milánóba elkerülő asszony egész életén át vezetett naplójegyzeteiből a leánya, Sylvia Massarani Callow állította össze. A gyermekkor aranyfényei még a dualista monarchia végpillanataiban ragyognak fel, teli a korabeli élet sok izgalmas és megindító részletét visszaverő tükörcserepekkel. A felnőtté válás megpróbáltatásai összefonódnak az édesapa elveszítésének és az édesanya újraházasodásának összetett konfliktusaival. A művészi érdeklődés és a tehetség ébredése immár a felnőtt nő boldogságkeresésével érintkezik, majd közbeszól a világtörténelem: az itáliai vagyonos középosztály körében zajló dolce far niente idill lírai elbeszélését 1943-ban - a Bella Italiából Svájcba menekülés során - az élet-halál versenyfutás izgalmas drámájává fokozza a származás puszta ténye miatti üldöztetés. De a fanyar és a groteszk sem hiányzik a kötet lapjairól, amikor a szürrealista zsenivel, Salvador Dalíval kapcsolatos különös kalandjait meséli el.
Az erdélyi költő, Szőcs Géza figyelt fel e szép írásra, és - a Magyar PEN Club elnökeként - kedves terve volt, hogy letegye a magyar olvasók asztalára. Elvesztésének fájdalmát növeli, hogy a könyv megjelenésekor már nem lehet velünk. Ajándékba kaptuk tőle, mert választása nem volt véletlen: az ő verseiben is ahhoz hasonlóan illúziók nélkül, ám mégis derűvel csillan fel a humanista tudás az életről, mint Massarani­Mairovitz Éva mondataiban.
Csorba László
"