Farkasverem - Csaba - Wass Albert
98,00 lej
Menny.:db

Farkasverem - Csaba - Wass Albert

Kívánságlistára teszem
Szerző: Wass Albert
Elérhetőség: Előjegyegyezhető
Cikkszám: 9786158121866
Hűségpontok: i
10
Kiadó: ERDÉLYI SZALON KFT.
98,00 lej
Menny.:db

Leírás


Egy kötetben jelenik meg Wass Albert két első műve, ezúttal az eredeti első kiadások szövege szerint. A magyar regényirodalom évtizedekig rejtett értéke volt a Farkasverem, amely először 1934-ben jelent meg, és amelyért szerzője Baumgarten-díjat kapott. A különös hangulatú, különc figurákat fölvonultató mű az 1920-as évek végén, Erdélyben, a Mezőség kopár és álmosító tájain játszódik. A szerző legendás első kötete mindmáig a legnagyszerűbb körkép a több évszázados elszigeteltségben élő erdélyi Mezőség életéről és egyben a trianoni nemzetcsonkulás után felnövekvő ifjúság lélektani pontossággal megrajzolt "szomorú" és hiteles ábrázolása.

Csaba: "De mennyire író írta! Tamási Áron hangja mellett ma a legbiztatóbb üzenet Erdélyből" - írta a Nyugat 1940-ben a frissen megjelent Csaba regényről, mely most először jelenik meg Magyarországon a szerző 1981-es előszavával, amit az amerikai kiadás elé írt Wass Albert. De olvassuk tovább a Nyugat sorait: "Milyen szomorú regény, már az első kortyban ezt érezzük, s ínyünkről végig nem múlik ez a szomorúság. Nem édes, ártatlan érzelmeskedés, s nem démonok viaskodása. Ez a hangtalan szomorúság ott settenkedik Wass Albert regénytájain, a mezőségi falvak barna estéiben. Hóolvadásos kora tavaszban tépett hegyoldalakra telepszik, néha öreg holló lomha szárnycsapásával felröppen a háztetőre, máskor a lámpagyújtogatót kíséri esti körútján és a kolozsvári ázott utcákon felgyűrt gallérok mögé bújik. Fileki Ferkó gyerekszobájában az alkonyat szorongásoktól válik sűrűvé, a kisfiú egy érthetetlen mondattal viaskodik: mit jelent elveszteni a hazát? A felnőttektől hallja ezt a mondatot, 1918-ban vagyunk, Erdélyben, ekkor indul a regény. A mondat sok mindent jelent: azt, hogy el kell költözniök a kolozsvári családi házból, hogy kivágják apja kedves erdejét, megérti, hogy az új szavak szegénységet jelentenek, olyan küszködést, amely talán nem ér véget soha. Mire megért mindent, a gondok felnőtté érlelték. Az első szerelem is elpattant egy sírós búcsúdélutánon. A tizennyolc éves Ferkó már otthonos a magányban, lerongyolódott birtokával vesződik, társtalan férfi."
A Csaba jelkép: az embernek soha nem szabad elcsüggednie, a romokon is építeni kell. Hőse Erdély, a leigázott erdélyi magyarság egy rétege, egy mozdulatlan, pusztuló világ, mely bűvös erővel köti magához embereit. Kitűnő alakokat mutat be, különcöket, megható, elkallódott sorsokat és sorssal harcba szálló férfiakat. Természetérzéke, tájmegidéző képessége csodálatos. Egy nép tragikus, nagyszerű küzdelmének regénye ez a szélesen hömpölygő, robbanó erejű, nagyvonalú munka.

Kiadó ERDÉLYI SZALON KFT.
Kiadás éve 2020
ISBN 9786158121866
Oldalak 408
Súly 620 gr
Sorozat WASS ALBERT MŰVEI
Borító cérnafűzött, oromszegős, könyvjelzővel ellátott
Nyelv Magyar

A viskó - Ahol a tragédia megütközik a örökkévalósággal - WM. Paul Young

89,00 lej 85,00 lej
Kívánságlistára teszem

Auschwitz, végállomás - Egy túlélő naplója a haláltáborból - Eddy de Wind

89,00 lej
Kívánságlistára teszem

Az auschwitzi bába - Anna Stuart

104,00 lej
Kívánságlistára teszem

Repülj, szitakötő! - Chiara

78,00 lej
Kívánságlistára teszem

Arab paloták szolgálója voltam - Laila Shukri

130,00 lej
Kívánságlistára teszem

Az ormokon egy isten alszik - Szilvási Lajos

70,00 lej
Kívánságlistára teszem

Ünnepváró családi mesekönyv - Lélekmelengető történetek

98,00 lej
Kívánságlistára teszem

Semmelweis - Az anyák megmentője - Kertész Róbert

100,00 lej
Kívánságlistára teszem

Másodvirágzás - Valérie Perrin

109,00 lej
Kívánságlistára teszem

A tanítónő - Laura Baldini

82,00 lej
Kívánságlistára teszem

Szerelem és barátság - Jane Austen

59,00 lej
Kívánságlistára teszem

El Camino - Az Út, ami hazavisz - Sándor Anikó

79,00 lej
Kívánságlistára teszem

Testvérek Auschwitzban - Egy szétválasztott magyar család igaz története 60 év hallgatás után - Malka Adler

93,00 lej
Kívánságlistára teszem

Ábel a rengetegben - Trubadúr Zsebkönyvek 21. - Tamási Áron

57,00 lej
Kívánságlistára teszem

A vasárnap koldusai - Valérie Perrin

100,00 lej
Kívánságlistára teszem

Demelza - A Poldark család 2. - Winston Graham

78,00 lej
Kívánságlistára teszem

A férjem lánya - Emma Robinson

75,00 lej
Kívánságlistára teszem

A Mengele-lány - Veronika H. Tóth

84,00 lej
Kívánságlistára teszem

A Székely Hadosztály - Erdélyért! A magyar szabadságért! - Cey-Bert Róbert Gyula

89,00 lej 87,00 lej
Kívánságlistára teszem

Bárcsak visszajönnél - Kate Hewitt

93,00 lej
Kívánságlistára teszem

Kitelepítés - puha kötés - Visky András

89,00 lej 87,00 lej
Kívánságlistára teszem

Albérlet a Síp utcában - Szilvási Lajos

62,00 lej
Kívánságlistára teszem

A Pál utcai fiúk - Molnár Ferenc

51,00 lej
Kívánságlistára teszem

Száz év magány - Gabriel García Márquez

93,00 lej
Kívánságlistára teszem

Jane Austen tönkretette az életem - Beth Pattillo

67,00 lej
Kívánságlistára teszem

Vélemények

Erről a termékről még nem érkezett vélemény.
Írja meg véleményét!

Mit vettek még, akik ezt vették?

Házi receptjeim (4 féle borítóval) - Csús Franciska

49,00 lej
Kívánságlistára teszem

Elvész a nyom - Wass Albert

107,00 lej
Kívánságlistára teszem

Erdély magyar föld - Kötetben meg nem jelent írások - Wass Albert

85,00 lej
Kívánságlistára teszem

A hazaszeretetről - Wass Albert emlékére - Bakonyvári János Dénes

67,00 lej
Kívánságlistára teszem

Kard és kasza - Szemtanúság - Wass Albert

93,00 lej
Kívánságlistára teszem

A funtineli boszorkány - Első könyv - Wass Albert

86,00 lej
Kívánságlistára teszem

Jönnek! - Adjátok vissza a hegyeimet! - Wass Albert

86,00 lej
Kívánságlistára teszem

A funtineli boszorkány - Második könyv - Wass Albert

93,00 lej
Kívánságlistára teszem

A funtineli boszorkány - Harmadik könyv - Wass Albert

86,00 lej
Kívánságlistára teszem

A szőlőművelés és borászat kézikönyve - Molnár István

106,00 lej
Kívánságlistára teszem