Artmagazin 122. - 2020/3. szám

Az Artmagazin cikkei a kortárs és klasszikus művészet témakörében jelennek meg a magyar és a nemzetközi eseményekre, kutatásokra, irányzatokra, trendekre egyaránt fókuszálva. Érdeklődésünk a határterületekre is kiterjed: divat és design éppúgy téma nálunk, mint mondjuk a színházművészet, építészet, zene képzőművészeti kapcsolódási pontjai. ARTMAGAZIN 122. Címlapunk memento, mert lehet, hogy mire megjelenünk már alig marad valami a hetvenes évek egyik legjobb modern magyar épületéből, ami a Várban állt, és mint ipari műemlék - néhány évig onnan irányították Budapest áramellátását - egy funkcióváltással tökéletes helyszíne lehetett volna különböző művészeti programoknak, és energetizálhatta volna a negyed életét. Persze nagyon megosztó egy-egy ilyen épület, mint ahogy szinte mindegyik, ami állított valamit, és a közízlés előtt járt, vagy még közel ötven év múlva is előtte jár. A trendek változnak - a múlt század huszas éveiben a szecesszió iránti ellenérzéseket kellett leküzdeniük a hivatásos értékőrzőknek, most épp a brutalizmusnak nevezett irányzat csúcsteljesítményeivel kellene megbarátkoztatniuk a nagyközönséget. Minden esetre hülye dolog lesz majd húsz év múlva visszaépíteni a Teherelosztó tornyát. Mint az eddigiekből sejthető e számunk cikkei főleg a megőrzés, visszabontás, újraértékelés kérdései körül keringenek. Így aztán olvashatnak a velencei biennále magyar pavilonjának építésekor és újjáépítésekor zajló, a vicces elemeket sem nélkülöző csatározásokról, egy Czóbel-mű újranézéséről, vagy arról, érdemes volt-e visszabontani a Levelet olvasó lány című Vermeer-képet, és megkérdőjelezni, hogy maga Vermeer hajtotta rajta végre a Cupido-motívum eltüntetését. Cikkünkben olyan restaurátor mondja el véleményét, aki fantasztikus gyűjteményének képei között élve vélhetően sokunknál jobban érti, amit a művek beszélnek. Címlapsztorink leletmentő projektről szól, Branczik Márta kezdeményezéséről, aminek keretében olyan hetvenes évekbeli épületekről készül dokumentáció, amelyek érdemesek lennének a megőrzésre, mégis lebontásra ítéltettek. Ezek a korszak csúcsteljesítményei, de valahogy az ekkoriban tömegével épült lakótelepek, és mondjuk még a szocialista múlt árnya is, rájuk vetül. Pedig mára a lakótelepek is érdekes átalakuláson mennek keresztül, vagy amelyik nem, ott besegítenek köztéri művészeti projektek - például Veszprémben, ahol megszülettek a város legújabb szelfi-pontjai. Az idő- illetve stílus-rétegek egymáshoz való viszonyát egy-egy életművön belül vizsgálva dolgozik a művészettörténész, de van, hogy az efféle munka a művész számára is érdekes - ez maga a posztmodern, aminek fontos darabjai szintén most csúsznak bele a védendő kategóriába, illetve most nyílik ki rájuk a szemünk. Bak Imre interjúnk is ennek jegyében készült. Paradigmaváltások: ez lehetne tehát e számunk hívószava - az alkotás mögötti szándék, és a műalkotások értelmezési gyakorlatának változásáról szól az Ulbert Ádám műveivel foglalkozó írás, illetve az a cikkünk, ami Arnold Schönberg festményeit helyezi el a nonfiguratív művészet idővonalán pszichológiai vonatkozásokat is megemlítve. A könyvek amiket ismertetünk tulajdonképpen ugyanezzel foglalkoznak: az értékítéletek változásainak dinamikájával. Végül Dürer tesz pontot a sok kérdés végére, amikor bevonultatja szemünk elé A lovag a halál és az ördög című kép szereplőit. (Topor Tünde)