Állati jelek, képek és terek I-II. - Szirmai Éva

„Az állatok »művészetének« problémáit igazán gondosan és szemiotikai szempontból tárgyalta az állatok »művészetével« évtizedeken át foglalkozó világhírű nyelvész és szemiotikus, Thomas A. Sebeok, akinek könyve: A művészet előzményei (1979) magyarul is megjelent (1983). Magától értetődő ötlet volt, hogy amikor Budapesten és Bécsben ünnepeltük Thomas A. Sebeok professzor 70. születésnapját, a Symbolicity című nemzetközi tudományos szimpóziumon... Böbe és általában a majomfestmények kérdései is előkerüljenek.” (Voigt Vilmos) „Az állatok szemiotikai szempontból történő vizsgálata és értelmezése tehát összekapcsolja a biológiát és a humán tudományokat. ... Az állatok alanyiságát itt oly módon kell értelmezni, hogy az állategyedet a jelentések szemiotikai hálójának, a kommunikációs kapcsolatoknak, sőt az emberi diskurzusok résztvevőjeként értelmezik. Az állatokat a szemiózis aktív résztvevőiként értelmezzük, vagyis úgy, mint a jelek használóit, akik perceptuális ciklusokon (érzéki észlelési folyamatokon) keresztül kapcsolatban állnak más állatokkal és környezetükkel.” (Timo Maran et al.) „Az állatoknak tulajdonított – valójában emberi – tulajdonságok hagyománya nem csak az írott forrásokban, hanem a vizuális reprezentációkban és a szóbeliségben, a közmondásokban és a mesékben is jelen volt, ezáltal az egész európai kultúrát áthatotta. Azon túl, hogy az állatokat külső jegyeik és – az antropomorfizáció következtében – vélt belső tulajdonságaik révén specifikus emberi viselkedésformáknak feleltették meg, a többségében negatív állatjelképekkel az emberhez méltatlan szintre aljasító bűnök következményeit is hangsúlyozták.” (Újvári Edit) „A nyelvészet, a biológia és az etológia határterületein mozgó kutatások értelmezhetővé teszik a vadgyermekek reszocializációja nehézségeinek okait. Ezt a fajta tudományos szemléletmódot számon kérni a szépirodalom, a lektűrirodalom, ill. a tömegfilm alkotásain természetesen dőreség lenne, de az elemzési szempontok érvényesítése ezeken a szövegeken megmutathatja, hogy a 19. század végének gondolkodásmódja a természetességr ől, az emberi és állati létről, morális megalapozottságáról, a vadsághoz való viszonyról és a fajok közötti kommunikáció lehetőségéről mennyire közel áll a tudomány kérdésfelvetéseihez.” (Szirmai Éva) „Mi az oka annak, hogy a nyugati világban a 18. századtól az orosz medve már egyértelműen egy szimbolikus »határőr« a civilizáció és barbárság határán? (...) Hogyan épül be az orosz medve toposza napjaink Oroszországának politikai identitásába...” (Tóth Szergej)